Érdekes álom
Szeretem az álmaimat, mert tettekre ösztönöz. Gyakorlatilag egy álom miatt próbáltam ki először nővel - amit nem bántam meg -, szóval szeretem az álmaimat.
A mai viszont furcsa volt. Volt egy férfi, aki álmom szerint stabil kapcsolatom volt. A szeretlek-szeretlektől, az együttélésig, amit nála, az ő birtokán valósítottunk meg. Valamit gyártott, sok dolgozóval, és hatalmas csarnokokkal. Az egyik ilyen alkalmazott nőjének (titkárnő?) meghagyta, hogy márpedig nekem hozzon két nőt. Mindegy, az apróságok lényegtelenek. Ebbe a hely, idő és a többi ilyen valóban lényegtelen dolog is bele tartozik. Ami a lényeg. Valóban "kaptam" két nőt, akik mindenféle élvezetet adtak nekem, a férjem(?) irányításával. Igen, én csak mint egy darab fa, élvezkedtem. És nem irányítottam. És nagyon élveztem. Egészen annyira, hogy mikor az álom továbblépett, egy szintén lényegtelen kirándulásos részre, a nyakába lihegtem, hogy menjünk inkább haza a két nőhöz, és folytassuk azt.
Na kérem szépen, milyen konklúziókat vonhatunk le ebből? Mert nekem csak kérdéseim lettek.
Első körben, elutasítom a házasságot, nem kívánnák senkihez költözni, legfeljebb költözzön ő hozzám. Ehhez képest álmomban feleség voltam?
Második körben határozottan nem én irányítottam, márpedig amióta szexuálisan aktív vagyok, nem nagyon tudom elképzelni másként a szexet. Ráadásul nem csak a két nőt irányította, hanem engem is, hiszen tudom, hogy az ő akarata szerint nem vettem részt aktívan a játékban. Ezek szerint mégis van bennem sub hajlam, csak olyan mélyen, hogy próbálkozásom ellenére, álom útján tör magának utat?
Ha pedig az egészet és nem a részeit vizsgálom, akkor mélyen tudat alatt egy macsó, mindenkit irányító hímre vágyok, akivel stabil kapcsolatot teremthetek?
Mindamellett, hogy ez az álom szexuálisan hihetetlenül élvezetet jelentett nekem, valóban érdekes kérdéseket vet föl. Mert álmomban élveztem, ésszel viszont elképzelhetetlennek tartok egy ilyen szituációt. Mennyivel egyszerűbb volt azt álmodni, hogy nővel vagyok...:)
írta: urno, ebbe a kategóriába: álmok
szegények
Adatlapomon szerepel, hogy sablon levelekre nem válaszolok, hanem azonnal törlöm. Mégsem teszek így, hogy értse az a szerencsétlen másik, hogy miért töröltem, küldök válaszban egy szintén sablon levelet, ahol leírom, miért nem vagyok hajlandó elolvasni a levelét. Hozzá kell tennem, hogy 19/20 az arány arra vonatkozólag, akik nem olvassák el az adatlapom, vagy képtelen értelmezni, és nem a megfelelő tárgy cím jelölést teszik.
A mai gyöngyszem, hogy neki is elküldöm, hogy "miért nem olvastam el" sablon levelét.
Erre azt válaszolta, hogy az övé nem sablon, mert ő maga írta!
Most komolyan ennyire gyp-s lett a színvonal a pixie-n?
Ez már nem vicces!
írta: urno, ebbe a kategóriába: az alap , keresés , minden napok
levelek
Juj de nagyon szánalmas subok vannak most a pixie-n. 5 levélből 5 sablon. És még az adatlapomon szereplő feltételeknek sem képesek megfelelni. Talán pont azért, mert addig nem jutnak el ezek szerencsétlenek, hogy elolvassák és értelmezzék az adatlapom.
Übergáz.
:)
írta: urno, ebbe a kategóriába:
lányok, a lányok
Nos hölgyek, akkor most bevésünk egy hatalmas fekete pontot. Négy lány nézte meg a levelemet, és ebből egy jelzett bármit is vissza. Ő kivételesen értelmesen, normálisan és szerethetően. A másik három, nos... bújbújbúj:)
Most mondjam azt, hogy számítottam erre?:)
Ez egyébként minden társ és partner kereső embernek példa lehetne. Aki ugyanis nem válaszol, annak örülni kell, mert nem érdemes arra, hogy foglalkozz vele. És milyen hamar ki is derül....:) Egy csomó, fölösleges levélváltás és idő...:)
írta: urno, ebbe a kategóriába: keresés , minden napok
pixie
Írtam pár hölgyeménynek. Átlagban 28 évesek, de ez véletlenül alakult így. Igazán kíváncsian várom a válaszukat!
Valamint megkeresett egy pár. A történet nagyjából a szokásosnak mondható, sub hím, domináns hölgy, és domináns harmadikként én. Nem kicsit izgalmasnak hangzik, bár egyszer már lett volna lehetőségem erre, akkor nem éltem vele. Most nem zárkóztam el.
És mindezt úgy, hogy teljesen rendben vagyok érzelmileg, lelkileg, gondolatilag, agyilag, egészségileg, testileg..... szóval köszi, jól vagyok:)
írta: urno, ebbe a kategóriába: keresés , minden napok
egy pohár bor
MA, munka közben (mikor máskor), megittam egy pohár bort. Csak lassan. Görög mazsolabort. Hidegen, kellemesen kortyolgatva. Azon kívül, hogy felmelegített, becsíptem és becsípve vagyok. Mivel az alkohol köztudottan gátlástalanít és enyhe afrodiziákumként is szerepelhetne, nos, NŐT akarok!:)
MOST!
Azt mondtam már, hogy mindemellett nem tartom magam biszexnek? Alapvetően a férfiak azok, akik megmozgatják a fantáziámat, csak néha esik be egy-két hölgyi vonzalom. Az pedig minden hetero embernél előfordul. Vagy nem?
írta: urno, ebbe a kategóriába:
pixie
Kicsit módosítottam az adatlapomat a pixie-n. Egyértelműen hangsúlyozom, hogy milyen életet élek. Hogy sikeres vagyok az életem minden területén, és hogy hasonló egyént keresek. Csak nem dominánsba. Nos azóta csak domoktól kaptam üzenetet, amiben persze az van, hogy maradéktalanul megfelelnek a leírtaknak CSAK éppen ők is domok. Aranyos. Úgy látszik mi domináns egyedek sikeres emberek vagyunk. Lehet megfejtettem a siker titkát? Meg van a siker kulcsa? Perverz, domináns embernek kell lenni? Akkor depi és melankólia ellen a dokiknak korbácsot és pálcát kellene felírni az embereknek. Persze külsőleg, és más egyed használatára!:)
írta: urno, ebbe a kategóriába:
az úgy volt...
Szóval az úgy volt, hogy visszatértek a régi ismerőseim. Hihetetlen milyen pozitív másfél-két év után újra beszélni azokkal az emberekkel akiket a BDSM társaságból ismerhetek! Persze ezzel együtt a vágyaim sem hagynak alább, és a nosztalgiázás miatt még csak jobban piszkál.Egyébként is tartozok egy-két embernek egy alapos elfenekeléssel...:)
És mielőtt január elsején elfoglalják lakásomat, szerintem legalább egy éjszakát ott kellene töltenem!:) Valakivel. Nővel. Vagy férfival. :D
írta: urno, ebbe a kategóriába:
pixie
A kisördögnek -ami most bennem van- köszönhető, hogy ismét megjelentem a pixie-n. Saját régi nickemmel, de nem fogok vip lenni. Fölösleges. Bár kissé zavar a hirtelen megjelenő levéltömeg, és az is, hogy 5 üzenetre tudok válaszolni, de legalább nem ülök egész nap előtte. Bár ez utóbbi nem is menne, a túl sok munkától.
Most mondjam azt, hogy jól esik a fáradtság? Ma is csodaszép napom volt, és élveztem minden percét. Kell ettől több?:)
Pixie-n írtam egy tigrisur nick alatt élő hímnek. Tetszett az adatlapja, azonban ő is domináns. Aranyos volt, ahogyan válaszban leírta, hogy igenis subrina vagyok, csak még nem találtam férfit, akinek oda adnám magam igazán. Mosolygok rajta. Mert biztos igaza van, csak nem így érzem.:) Természetesen mindenki határozottan állítja, hogy mindenkiben van mindkét oldal, így nem mondom azt, hogy ez így teljesen kizárt. Nem mondom, csak gondolom. Érzem. De ember vagyok, tévedhetek...:) Nos tigrisurnak nem maradt a válaszaimból....:) Bocsi.
Rám talált pár régi ismerős, van olyan akinek kifejezetten örülök. És itt le is szögezem, hiányzik a régi életem. Hiányzik a spicces örültségek, a bulizások, a barátok akiket én hanyagolok (sajnálom), és persze a sub hímek kuncsorgása a lábam előtt.
Azért egy nőt is bevállalnék, most is.:)
írta: urno, ebbe a kategóriába: minden napok , Hím , játék
Még egy apróság.
Kérek egy normális, normálisan kinéző, olvasható, értelmes blogot!:)
írta: urno, ebbe a kategóriába:
